Karakternév: Larina Marley
Kor: 16 éves
Származás: Aranyvérű
Születési hely: Anglia- Newcastle
Lakhely: London – Wilian Mágusképző Szakiskola
Történet:
1994.
március 31.-én látta meg a napvilágot Anglia egyik városában,
Newcasleban. Szülei nagyon is elkényeztették, mivel egyke volt mindent
megkapott. Apja rendőrfőnök volt, anyja pedig újságíró nő. Ezért keveset
voltak vele, szinte egész gyermekkorát nevelőnőkkel töltötte. Addig még
meg nem elégelte ezt az állapotot és kitalált egy módszer, hogy a
szőlei felfigyeljenek rá, mindegyik nevelőnőjét idegileg kikészítette.
De még ez is hidegen hagyta a szüleit. Inkább csak leszidták és kapott
egy másik nevelőnőt. Ekkor értette meg a kicsi Larina, hogy szüleinek
fontosabb a munka, mint a saját lányuk. De bekövetkezett az a dolog, ami
már egy ideje húzódott. Larina szülei elváltak, így a lány remélte,
hogy a szülei harcolnak érte, de nem csak ide-oda adogatták egymásnak. 6
éves korában megismerkedett unokatestvérével Cintia Thomsonnal. Szoros
barátság alakult ki kettőjűk között. A figyelem hiányban és szeretett
hiányban szenvedett lány már 13 évesen meg tanult gondoskodni magáról.
Fiatal kora ellenére elég sokáig el volt engedve mindenhova, a szülei
nem törődtek vele. 14 éves korában a nikotin vágy úrrá lett rajta és
rászokott a cigarettára. Majd később jött az alkohol és aztán a könnyebb
drogok. És szép lassan a káros szenvedélyek függőjévé vált. Már vagy
egy éve napi szinten űzte a dolgokat, mikor találkozott egy jóképű
férfival, aki ugyanúgy az illegális szerek rabjává vált és még jobban
rászoktatta Larinát. Majd rá egy évre a lány nagy házibuliban vett
részt. Unokatestvérével egy kicsit nagyobb bajba keveredtek és közben a
szomszédok, kihívták a rendőröket a csendháborítás miatt. Nem volt nagy
szerencséjük a lányoknak, mert pont a rendőrfőnök, Larina apja volt;
Cintiát elengedték de, Larinát elküldték elvonóra. Saját lányát börtönbe
zárt pár napra, és ott kiderült, hogy drog és alkohol függő lett a
kicsi lánya a rendőrfőnöknek. Ezért Larinát elküldték elvonóra, ahol fél
évig volt. Ez a fél év alatt nem jutott semmi féle élvezethez. Jó
magaviselete miatt hamar kiengedték, színészi képessége nagyon is bele
segített a kiszabadulásába. De első dolga mikor kijött az elvonóról az
volt, hogy megigyon egy pohár vodkát egy füves cigi kíséretében. Az
elvonó nem játszott túl nagy szerepet Larina életében, majd felvételit
nyert Wilárdba. Gondolta, nem árthat ez a suli, legalább színt visz az
unalmas hétköznapokba. Örömmel hagyta ott Franciaországot és
begyepesedett szüleit.
Jellem:
Elég agresszív természet,
gyors és kíméletlen, egyben lusta és önző is. De nem szereti, ha
alábecsülik. Általában mindenkit lenéz, és nem az a sarokban ülő
hallgatag típus. Szeret a társaság középpontjában lenni egyben önimádó
is. Életében fontos szerepet játszik, hogy mindig neki van igaza, még
akkor is mikor nem. Egoizmusa szinte a csillagos ég határát és túllépte
már.
Kinézet:
Szőke haj és sötétzöld szem itt-ott felbukkanó
fekete árnyalatokkal. Kegyes alkata van. 170 cm magas. Legtöbbször
feketében lehet látni, mert a kedvenc színe. Imádja a fekete érszorító
karkötőket és a nyakláncokat. Első pillantásra meglehet róla állapítani,
hogy ő bizony nem jó kislány.
Állatok:
Életemben nem volt
még állatom, mert a szüleim nem engedték meg. De mivel már nem ők
parancsolnak, így hát beszereztem egy édes kicsi lemminget. Drágaságom
fehér színben pompázik és az Elza névre, hallgat. Igazi éjjeli állat,
alig lehet tőle aludni.
Képesség: Ezernyi Arc mágiaforma (Metamorfmágia)