Név: Raymond Freegard
Születési hely, év: London, 1995. 12. 20.
Kor: 16
Ház: Plama
Évfolyam: 1
Álláspont: Őrzők testvérisége
Származás: Mugli származás
Történet:
A szüleim mindig azt mesélték, hogy mennyire szakadt a hó aznap, amikor születtem…
Igen, 1995. decemberében láttam meg a napvilágot vagy inkább fogalmazhatnék úgy, hogy a ’hó’ világot valamikor a délután folyamán. A családunk nem volt sosem valami túl gazdag, de nem is voltuk szegények, úgyhogy egészen jól meg tudunk éldegélni.
Azt mondták, már akkor is ilyen voltam, mint amilyen most vagyok… Hát igen, lehet hogy van benne valami. Egészen soká kezdtem el beszélni, de járni már elég hamar tudtam. Nem vagyok valami túl beszédes. Testvérem is született nem sokkal később, Alec, aki csak két évvel fiatalabb tőlem.
A gyerekkorom olyan volt, mint minden átlagos gyereké. Anyámék is ugye varázslók voltak, csak éppen hogy nem azok a tiszta, aranyvérűek, úgyhogy nem is járattak sem magán iskolába se semmi ilyesmibe. Viszont én ennek örültem. Aleccel együtt jártunk az óvodába is, mindig együtt játszottunk és ugyan azok voltak a barátaink. Ám amikor én elkezdtem az általános iskolát, ő kicsit elkeseredett. Nekem többet kellett tanulnom, de mások voltak a feltételek is. Már ekkor jelentkeztek a tulajdonságaim, amely szerint igen, mégis csak varázsló vagyok. Ezért a többiek sokszor megbámultak meg nem értették, hogy mit csinálok. Próbáltam titkolni a dolgot, de nem mindig ment.
Eljött a következő év, a következő és így tovább. Egyre több barátom lett, egyre érdekesebb dolgokat kezdtünk el csinálni. Persze nem bírtak sok dologba belevinni, mert én mindig is a saját gondolataim után megyek. Néhányan furcsának tartottak, hiszen naplót írok. Igen, még mindig. Sokan mondták rám azt hogy : ’nagyon visszamaradott vagy’ meg ilyesmi de nem vettem sosem fel. Egyik fülemen be a másikon ki.
16 éves lettem amikor megkaptam a levelet a varázslóiskolából. Testvérem nagyon irigy lett rám, hiszen ő még csak 14 és nem indulhat velem együtt a Wilianbe. Megnyugtatta, hogy én még ott leszek, amikor ő indul.
A Teszlek süveg a Plama házba osztott be, amit teljesen jó dolognak találtam. Egyáltalán nem lepődtem meg ezen a dolgon. Azóta próbálok beilleszkedni, ott élni az életemet kisebb nagyobb sikerekkel.
Jellem:
Félénk. Elvont. Kedves. Jófej. Érdekes személyiség. Talán ezekkel a szavakkal illettek mindig is az életben. Félénk vagyok, és a lányokat sem túlzottan értem meg. Még sosem volt barátnőm, de mivel már 16. életévemet töltöttem be, kezdenek érdekleni.
Elvont vagyok, hiszen sokszor ülök egymagamban, és nézek ki a fejemből vagy éppen a naplómba írok. Ezt egyáltalán nem tartom olyan dolgoknak, ami szégyellnem kéne, de a naplót senkinek sem mutatom meg, soha.
Kedves. Ha sikerül kihoznod belőlem pár szót, akkor aztán már megy magától és tényleg észreveheted, hogy azért igen csak kedves vagyok és hozzá még jó fej is. El lehet velem is játszadozni, hülyülgetni, csak meg kell hogy bízzak ahhoz valakiben. Ami nekem mondjuk rá, eddig elég sok időt vett igénybe, hiszen sokan átvertek már az életben.
Kinézet:
Páran azt mondják rám, hogy emo vagyok. Pedig ez nem igaz. A hajam körülbelül a fülem alá ér, és barna színű. Szemem tengerkék, ami általában mindig csillog. Elég vékonyka vagyok, nem sokat eszem. Szégyenlősnek nem mondanám magamat, viszont erősnek sem. Van egy kis izom, de nem túl sok. Oldalamon egy csillag alakú tetoválás, amit kevesen tudnak. Nem sokat járok napra, szeretem, de inkább bent ülök a hűvös szobában amikor meleg van, ezért fehér a bőröm. Általában a saját stílusom szerint öltözködöm, de mikor milyen kedvem van. Egyszer punk, egyszer rock, egyszer meg rapper vagy valami más. Szóval így. Imádok zenét hallgatni, avval mindig el tudom vonni a figyelmemet az olyan dolgok alól, amik felbosszantanak. Tudok gitározni, de nem szoktam senki előtt sem játszani.
Pálca:
11,5 hüvelyk, tölgyfa, turultoll